Munkanélküliség, munkavállalás öltözködés

Mit vegyünk fel a munkanélküliséghez, munkavállaláshoz?


Egy baráti társaságban, azaz ötlet került elő, hogy alapítsanak egy gazdasági társaságot, ahol ők lesznek a munkavállalók. Ennek az új munkahelyüknek a Koldus BT. nevet adták. A résztvevők túlképzettek, legalább kettő, de inkább három diplomával megáldott munkanélküli értelmiségiek. Elindult mindenkinek a "fáradt" agya......! 


Én utólag csatlakoztam az ötletadókhoz és azt a feladatot vállaltam, hogy javaslatokat teszek a munkanélküliek megjelenésének megalkotására.


E baráti beszélgetés óta többször is eszembe jutott, egy még a 60-as években játszott olasz film. A történet a nyomortelepeken élő családok életét dolgozta fel. A kép a következő: hősünk megy munkát vállalni, (ma úgy neveznénk, hogy állásinterjúra). Ebből az alkalomból a család összehordja számára a még használható ruhadarabokat. Előkerül egy kopott ódivatú öltöny, valamilyen fehér ing és nyakkendő. A cipőjének nincs talpa, de ez úgysem látszik. A következő jelenetben a család minden tagja szorongva várja a fiatal "messiást". Ő lehorgasztott fejjel jelenik meg. Kiderül, hogy azért nem kapta meg a munkát, mert Ő nincs annyira rászorulva mint az az ember, aki szakadtan ment el a válogatásra.


Elgondolkodtam a társaságban hallottakon. Az egyik nagyon jókedélyű még nem teljesen reményt vesztett jogi-, és közgazdasági diplomával rendelkező ismerősöm a következőt adta elő:
van egy jelmeze arra az esetre, amikor a Munkaügyi Központba megy lejelentkezni, továbbá van egy amikor - ne adja Isten -, állásinterjúra hívják, és van egy, amiben a csirkelábat veszi a piacon. (Tévedés ne essék nincs kutyája!)


Ehhez képest én a tréningeken, mint stylist azt oktatom, hogy a leendő főnököt nem érdemes "leöltözni". A vállalt munkakörhöz kell választani a megjelenésünk darabjait.


Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy ha a munkaadó nő, akkor nem szerencsés  nálánál sokkal feltűnőbben csinosnak lenni, a férfi főnököknél pedig, ne legyünk okosabbak (főleg elsőre)!


Imázs és karrierépítő csopotokat indítunk, információk itt találhatóak!
A téma a földön hevert, én csak felvettem!